A speciálisan a HR igényei alapján fejlesztett, papírmentes adminisztráció többé nem álom hiszen megoldásunkkal az iratok kezelése letisztult és könnyű lesz.
Főbb jellemzők:
Online kezelőfelület
A HR igényei szerint
Okos szűrővel
Könyvtár szerkezet
Multifile formátum
Jogosultsági szintek
Integráció
Fenntartható technológia
elérhető adattároló
A felhőalapú technológia előnye, hogy az adatai bárhonnan és bármikor hozzáférhetőek a jogosultsági szinteknek megfelelően ezáltal nincs többé elveszett irat.
Együttműködésre hangolva
A dokumentum tárat kifejezetten a munkatársak és partner cégekkel való kollaborációra fejlesztettük ki, hogy egyes feladatokat delegálni tudjon.
Ha könyvelőként dolgozik akkor partnercégeinek is tud jogosultságot adni egyes iratok feltöltéséhez vagy letöltéséhez.
HR szakemberként munkaügyesként pedig szintén kollaborálhat a különböző osztályok dolgozóival. Lehetősége van olyan mappák létrehozására ahová a dolgozók tudnak feltölteni dokumentumokat.
könyvtár rendszer
A dokumentum tárat úgy alkottuk meg, hogy a HR munkafolyamatainak legjobban megfelelő struktúrában tudja mappáit rendezni vagy kategorizálni. Természetesen saját igényei szerint tudja a könyvtárakat és a dokumentumokat alakítani.
feltöltés egyszerűen
Az iratait mappáit fogd meg és engedd (drag and drop) funkcióval vagy a dokumentum kijelölésével tudja egyszerűen a virtuális tárolóba helyezni.
multiformátumú tárolás
Multiformátumú file kezeléssel garantáltan minden kedvenc dokumentumát, képét, táblázatát tömörített állományát biztos helyen tárolhatja. (xls, xlsx, doc, docx, rtf, ppt, pptx, pdf, txt, csv, xml, jpg, png, gif, zip)
jogosultsági szintek
Az alkalmazásban lehetősége van jogosultsági szintekhez rendelni az adatok olvasási és szerkesztési lehetőségét, ezáltal mindenki annyi adatok lát amennyire az ügyviteléhez szükség van.
integráció
Válassza a dokumentum kitöltő mellé a személyügyi adatbázis és a dokumentumtár szolgáltatásunkat, hogy munkáját még könnyebbé tegye.
dolgozói interfész
Lehetősége van a dolgozók számára készített profil oldalt bekapcsolni, ahol saját maguk is szerkeszthetnek vagy olvashatnak adatokat. (Telefonszám, e-mail cím, gyermekek adatai, lakcím, tartózkodási hely stb.)
Ennek a funkciónak köszönhetően a gyakran változó, elévülő adatok garantáltan frissek maradnak és az adminisztráció terhét leveszi a válláról.
biztonságos
A dolgozók adatainak feldolgozása és kezelése adatvédelmi szempontból kritikus elem.
A dokumentumtár alkalmazást úgy alkottuk meg, hogy az adatvédelmi irányelveknek maximálisan megfeleljen és a dolgozók adatainak kezelése feldolgozása garantáltan lehető legbiztonságosabb legyen.
fenntartható technológia
A digitális megoldásunknak köszönhetően a papírfelhasználás a töredékével csökkenthető, hiszen a dokumentumok felhőalapú tárolóba kerülnek.
inspiráló vélemények
“A Rendszer nagyban megkönnyíti a mindennapi munkaügyi feladataimat. A bevezetés során köszönöm a rendkívül türelmes és ügyfélbarát hozzáállását az OLM csapatának!”
SZABÓ ILDIKÓ
HR vezető
“Gyors, megbízható és könnyen kezelhető a rendszer. Végre nem kell bajlódnom a hó végi papíros jelenléti ívek adminisztrációjával és a bérszámfejtés is elő van készítve.”
KOVÁCS IVETT
Személyügyi intéző
“Örülök, hogy egy volt kollégám figyelmembe ajánlotta a Beosztástervezőt, amellyel
a jogszabályoknak megfelelő beosztásokat tudok tervezni és nyomtatni.Ezzel rengeteg időt spórolok meg”
a bizalom fontos számunkra ezért garantáltan törődünk önnel
KIEMELT KAPCSOLATTARTÓK
Kiemelt ügyfélkapcsolati menedzserünk folyamatosan meghallgatja az Ön igényeit és kreatív megoldásokat nyújt. Ügyfél szolgálatunk professzionális szinten nyújt a segítséget a Rendszer használatával kapcsolatban.
TUDÁS MENTORÁLÁS
Gyakorlati központú oktatásainkkal cégre szabottan sajátítja el a Rendszer mesterfogásait is. 24 órában elérhető, speciális videós és szöveges súgó és tipp tartalmainkkal garantáltan könnyedén kezeli a Rendszert
KÖLTSÉGHATÉKONY
Garantáljuk, hogy az OLM Rendszer szolgáltatásait tisztességes és a cége számára gazdaságos áron kínáljuk akár a hasonló rendszerekhez képest is kedvezőbb kondíciók mellett. Nincsenek rejtett költségek és apró betűs részek.
JÓL HANGZIK? MERT AZ IS!
Töltse ki az alábbi űrlapot és munkatárunk visszahívja Önt!