Még tud élni a kedvezményes adózású személyi biztosítás lehetőségével

2018.10.05 | Tudás | vendégbejegyzés

Vendégbejegyzésünkben egy kiváló lehetőséget szeretnénk bemutatni, hogy még adómentesen tudjon juttatást igénybe venni.

 Az Országgyűlés 2018. július 20-án megszavazta a 2019-es adótörvény módosításokat (megjelent 2018. július 25-én a Magyar Közlöny 117. számában: 2018. évi XLI. törvény Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról.)

Ezen belül a béren kívüli (cafeteria) juttatások adózása 2019. január 1-től jelentősen átalakul, csak a SZÉP kártya 3 változata marad meg, mint kedvezményesen adható béren kívüli juttatás, sőt a közteher alapjának számításánál ugyan megszűnik 1,18-as szorzó, viszont a kedvezményes 14% EHO helyett 19,5% szociális hozzájárulási adó terheli majd, továbbá számos juttatás adómentes minősítése vagy egyes meghatározott juttatásként történő adóztatásának lehetősége megszűnik.

A 2019. évtől érvénybe lépő adótörvények kapcsán a mai tudásunk, és júliusban elfogadott adótörvény alapján személybiztosításokat érintő legfontosabb változások az alábbiak, melyet még módosíthatnak az őszi parlamenti törvénykezési szakaszban, de sajnos:

 

MEGSZŰNIK A KOCKÁZATI BIZTOSÍTÁSOK (kockázati élet, baleset, egészségbiztosítások) ADÓMENTESSÉGE*

A más személy (jellemzően kifizető, munkáltató) által a biztosítottra tekintettel havonta, a minimálbér 30%-át meg nem haladóan fizetett kockázati biztosítások díjának (SZJA tv. 1. sz. melléklet 6.3. pontja szerint) adómentes minősítése megszűnik.

 2018-ban érvényes szabályozás szerint: SZJA tv. 3.§ (91) Kockázati biztosítás: az olyan személybiztosítás, amely esetében biztosítási esemény bekövetkezése nélkül vagyoni érték kivonására nincs lehetőség (így különösen nincs lejárati szolgáltatása és visszavásárlási értéke), azzal, hogy kockázati biztosításnak minősül a kockázati biztosítási elemeket is magában foglaló biztosítások esetében az igazoltan elkülönített kockázati biztosítási rész is.

*Ennél a pontnál az egészségbiztosítások terén elindult egy lobbi tevékenység – lehetnek kedvező könnyítések.

 

A CÉG ÁLTAL FIZETETT BIZTOSÍTÁS UTÁN BÉRKÉNT KELL ADÓZNI, MINDKÉT FÉLNEK

Nem adózhat 2019-től egyes meghatározott juttatásként a munkáltató által (valamennyi munkavállaló által megismerhető) belső szabályzat alapján vagy minden munkavállalónak azonos mértékben és módon (formában) adott termék, szolgáltatás és a kifizető által magánszemély javára kötött személybiztosítás.

 2018-ban érvényes szabályozás szerint: Egyes meghatározott juttatásnak minősül az SZJA. tv. 70.§ (1) c. pontja szerint a kifizető által magánszemély javára kötött (egyéni vagy csoportos) személybiztosítási szerződés alapján kifizető által fizetett adóköteles biztosítási díj. A kifizető adóterhe az egyes meghatározott juttatások után: alapja a jövedelem (fizetett biztosítási díj) 1,18-szorosa és az adó mértéke 15%, az EHO fizetési kötelezettség 19,5% (az EHO tv. 3.§ (1) ba) pontja szerint), az összes közteher 40,71 százalék.

 

2019.01.01-től a munkáltató által a munkavállalókra kötött (kockázati, megtakarítási) személybiztosítások díja egységesen munkabérként adózik, azaz 1.000.000 Ft nettó bér /biztosítási díj, a dolgozónak bruttó 1.503.759 Ft bért, amely a cégnek 1.819.549 Ft költséget jelent.

 

KEDVEZŐ ADÓZÁS AZONBAN A MEGLÉVŐ SZERZÉS ÉVFORDULÓJÁIG FENNMARADHAT

Átmeneti szabályozás, hogy az Szja tv. 70. § (1) bekezdés c) pontjának és 1. számú melléklet 6. pont 6.3. alpontjának 2018. december 31-én hatályos rendelkezését a 2018-ban kezdődő biztosítási évre – de legfeljebb 2019. december 31-éig, akár havi díjfizetési gyakorisággal – megfizetett biztosítási díjakra lehet alkalmazni.

Milyen lehetőségük van még 2018-ban a cégeknek a kockázati biztosítások díj adómentességének kihasználására, illetve a kockázatinak nem minősülő személybiztosítások díjainak egyes meghatározott juttatásként történő kedvezményes elszámolásra?

A jövő évre tervezett biztosítást már célszerű 2018-ban megkötni, és a biztosítást elindítani, mert ebben az esetben a biztosítás első éves díjára – függetlenül attól, hogy a díj még az idén vagy jövőre kerül befizetésre – a 2018-as adószabályok vonatkoznak.

Érdemes összehasonlítani a magyarországi szolgáltatás alapú privát egészségbiztosításokat is hiszen az extrák díjazás tekintetében a személyes igényeket is érdemes figyelembe venni:

Kattintson a nagyításhoz

 

Ha szeretne többet megtudni a hazai egészségbiztosítási megoldásokról, vagy kiaknázni még az adóoptimalizálási lehetőséget, akkor keressen fel bátran az alábbi elérhetőségeimen.

Laskóy Ágnes

Vállalati egészségbiztosítási szakértő

+36 30 415 5025

laskoy.agnes@ufsgroup.hu

Honlapunkhoz kattintson ide.