Lehet, hogy Ön is érdeklődött már az Online Munkaidő Nyilvántartó Rendszerünk iránt. Ha eddig forráshiányban szenvedett és nem tudott fejleszteni akkor itt a remek lehetőség, hiszen most a rendszerünket és a beléptető modult állami segítséggel is igénybe veheti. A lehetőség ugyanis továbbra is nyitott a cége számára.
A ,,Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása” – pályázatnak az a célja (GINOP-3.2.2-8.2.4-16), hogy kevésbé fejlett régiókban található KKV és Mikro vállalkozások is igénybe tudjanak venni korszerű infokommunikációs eszközöket. A pályázat mintegy 39,4 milliárd forintot fordít erre a célra.
Gondolom az Ön cégének is jól jönne egy ilyen fejlesztés? Nem kell mást tennie mint jelentkezni a Széchenyi 2020 keretében létrejött pályázatra és az OLM Rendszert moduljait vagy beléptetőrendszerét megjelölnie.
A támogatás mértéke 1-24 Millió forint visszanem térítendő támogatás vagy 1,25- 37, 5 Millió Forint, alacsony kamatozással igénybe vehető visszatérítendő kölcsön. Utóbbi esetén 50% azonnali előleget folyósítanak.
Ha követte híreinket akkor feltűnt, hogy a GINOP támogatások múlt évben indultak. A pályázat határidejét meghosszabbították egészen 2019-ig. Jelen pillanatban még mindig bőven rendelkezésre állnak összegek, amelyekért érdemes pályáznia.
Töltse ki az alábbi jelentkezési lapot és kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot és segít az előminősítő kalkulátor kitöltésében. Ez után segítünk a pályázat leadásában is.
Most tehát könnyedén be tudja szerezni az OLM Rendszert pályázati tőkéből. Ragadja meg az alkalmat és jelentkezzen a pályázatra!