A digitális átalakulás nem tud egy csapásra megvalósulni. Ehhez ugyanis megvannak azok a lépések, amelyek döntő fontosságúak. Ezeket azért is érdemes betartani, mert nagyban meghatározzák nem csak az átalakulás sikerességét, de a HR-t átívelően az egész szervezet – dolgozók és működési folyamatok – digitális átszellemülését. Mindez egy csapatmunka, amit kinevezett belső felelősök és szükség esetén külsős szolgáltatók hajtanak végre.
Világos célok kijelölése
Mielőtt bármilyen új technológia kerülne bevezetésre a HR-ben, először fel kell mérni az aktuális helyzetet. Tisztában kell lenni azzal, hogy milyen erősségek és gyengeségek vannak az egyes területeken és ezután mérlegelni azt, hogy milyen teljesítményeket kíván elérni a cég. Ez alapján lehet határozott és világos célokat kijelölni, amelyek abban segítenek, hogy a HR menedzsment a digitális átalakulással karöltve jó irányba haladjon.
Ültessen mindenkit az asztalhoz
Miután megfogalmazódtak a célok, azt is meg kell határozni, hogy kik azok, akik felelős személyek lesznek a célok eléréséért. Ehhez minden érintett felet be kell vonni, az alkalmazottaktól kezdve a külsős szolgáltatókon át a legfelsőbb vezetőig.
Egy olyan csapat összeállításáról van szó, amelyben:
- megértik, hogy a HR folyamatai hogyan járulnak hozzá a szervezet produktivitásához,
- a technológia újítások ezeket a folyamatokat hogyan tehetik még hatékonyabbá,
- valamint, elősegítik a változást és a biztosítják, hogy minden optimálisan működjön.
Válassza az egyszerűbb megoldásokat
Ez esetben érdemes kis lépésekkel haladni a cél felé. A digitális transzformáció akkor lesz hatékony és sikeres, ha meghatározzuk a stratégiai lépéseket, és hogy mely területeket kell vagy lehet digitalizálni. Ennek hiányában a felelős csapat sem fogja tudni, hogy pontosan merre lépjen tovább, és hogy milyen technológiákra van szükség. Tanácsos mind rövid és mind hosszú távú lépésekben gondolkodni, amelyek végig vezetnek az átalakulási folyamaton.
Priorizálja az elképzeléseket
Ezen a ponton érdemes megállni és rangsorolni a digitális átalakulás lépéseit. Fontossági sorrendbe kell helyezni a ráfordított idő és erőforrások, valamint a technológiai újításnak a működésre tett hatásai alapján. Azokat javasolt a lista élére tenni, amelyek kevesebb erőfeszítést igényelnek, de ugyanakkor jelentős eredményt váltanak ki. Ezzel optimalizálni lehet a ráfordított időt, pénzt és energiát, valamint ez segít a HR átalakulási folyamatainak gyors kialakításában és elindulásában.
Teljesítmény értékelése
A digitális átalakulás sikerességéből akkor lehet valódi következtetéseket levonni, ha figyelemmel kísérjük és értékeljük az eredményeket. Az egyes technológiai megoldások mérésével lehet pontosan megtudni, hogy mi az, ami működik és mi az, ami nem. Segít azonosítani, hogy milyen akadályok és buktatók merülnek fel. Ennek tudatában lehet a kitűzött célok eléréséhez módosítani a stratégiai lépéseket és megoldásokat.
Digitális kultúra kialakítása
Ez a HR digitális transzformációjának leglényegesebb pontja. Ugyanis önmagában a technológiai megoldások bevezetése nem elég. Hogy ez jól működjön, ahhoz szükség van a szervezet minden dolgozójának – az alkalmazottól az ügyvezetőig – digitális gondolkodásmódra. Ebben a digitális szervezeti kultúra kialakítása játssza a legfontosabb szerepet. Hiszen ez fogja segíteni és teljessé tenni a HR és a teljes vállalat sikeres digitális átalakulását.