Oldal kiválasztása

Az már nem kérdés, hogy a vállalat digitalizációjára szükség van, és ahogy a technológia megállíthatatlanul fejlődik, úgy az is egyértelműen bizonyított, hogy előnyök sorát rejti magában. Előbb-utóbb minden cég számára elkerülhetetlen, hogy működését újradefiniálja, hiszen a túlélés szempontjából a digitalizmusnak kiemelkedő szerepe van. Ha viszont ez figyelmen kívül marad, akkor értékbeli és fenntarthatósági problémákat okozhat, ami könnyen hanyatláshoz vezet.

A vállalatok digitális átalakulásával együtt felértékelődnek az ún. soft skillek, amelyek egy bizonytalan időszakban is a biztos pontot jelenthetik. A munkavállalók készségei új perspektívába helyeződnek, és megváltoznak a munkáltatók elvárásai is.

Ahogy az üzleti szférába egyre inkább integrálódnak a technológiai megoldások, az alkalmazottak lágy készségei döntő jelentőségűvé válnak. Ez nem azt jelenti, hogy a szakmai hozzáértések, a hard skillek háttérbe szorulnának. Ugyanúgy szükség van rájuk, de nem csak ezek a legfontosabbak. Pontosan azért, mert a soft skillek a globális foglalkoztatásban hiányt jelentenek. Ez pedig a digitális transzformáció korában igencsak nagy kihívást okoz a vállalatok számára. Hiszen csak a megfelelő készségekkel felvértezve lehet együtt haladni a technológiai fejlődéssel és alkalmazkodni az állandó változásokhoz.

Vállalati kommunikáció felépítése - OLM Rendszer

Kreativitás

Bár maga a kreativitás, mint készség közhelynek tűnik, mégis az elsők között szerepel a cégek elvárásainak listáján. Kreativitásra az üzleti élet minden területén szükség van. Nagy szerepe van a fejlődésben és a megújulásban. Hiszen nem csak egy új digitális eszköz bevezetése jelent innovációt, de egy szoftver újszerű alkalmazása is, aminek kitalálásához szintén kreativitás kell. Ahogy ahhoz is, hogy egy meglévő kihívásra új ötletekkel álljunk elő vagy új módszertanokat alkalmazzunk, amik előreviszik a céget.

Alkalmazkodóképesség, rugalmasság

A folyamatos piaci és technológiai változással csakis alkalmazkodva lehet lépést tartani. Ez pedig egy kardinális tényező! A változás arra sarkallja a vállalatokat, hogy üzleti stratégiájuk és szervezeti kultúrájuk minden aspektusát fejlesszék. Ezt csak olyan alkalmazottakkal lehet megvalósítani, akik nyitottan állnak hozzá és rugalmasan tudnak alkalmazkodni a változásokhoz. Vagyis az alkalmazkodóképesség nem azt jelenti, hogy minden innovatív megoldás adott, hanem képesek vagyunk megtalálni azokat.

Vállalati kommunikáció felépítése - OLM Rendszer

Vezetői készség

A szervezetek működését egyre jobban jellemzi a projektalapú feladatmegoldás és ehhez a megfelelő csapatok kialakítása. Ezen csapatok élére pedig szükség van egy vezetőre, aki motiválja és segíti a többieket. Ezért van nagy jelentősége a vezetői készségnek. Hiszen mindig kell egy megfelelő ember, aki képes irányítani és végig tudja vinni az adott projektet.

Érzelmi intelligencia

A kiegyensúlyozott és hosszú távú együttműködés alapjául is szolgál az érzelmi intelligencia. Fontos, hogy az alkalmazottak tisztában legyenek saját érzelmeikkel és tudják is kezelni azokat. De arra is szükség van, hogy mások érzelmeit is képesek legyenek felismerni és ezeket a helyén kezelni. Ennek ugyanúgy van jelentősége a hagyományos és a távmunkában való együttműködés során. Főleg akkor, ha a cégben egy bekövetkezett változás, digitális átalakulás frusztrációt és bizonytalanságot okoz.

Kommunikációs készség

Szinte minden álláshirdetés elvárásai közt ott szerepel ez a készség. Azonban valóban van jelentősége, mert nem mindegy, hogyan kommunikálnak a kollégák egymással és az ügyfelekkel. Milyen kifejezéseket, hangnemet vagy non verbális kommunikációt használnak. Ezen kívül az is nagyon lényeges, hogy a távmunkában dolgozó munkatársaikkal is hogyan értetik meg magukat, írásban miként tudnak hatékonyan és egyértelműen kommunikálni.

Vállalati kommunikáció felépítése - OLM Rendszer

Tanulási hajlandóság

A digitalizáció korában egy biztos, hogy a tudást folyamatosan fejleszteni, újítani kell. A technológia rekord gyorsasággal fejlődik, a ma meglévő tudás pedig holnapra már elavult lehet. Nagyobb igény lesz az olyan munkavállalókra, akikben benne van a tanulási hajlandóság. Akik nem elégszenek a meglévő tudásukkal és nem zárkóznak el attól, ha új készséget kell elsajátítaniuk.

Elemző gondolkodásmód

A digitalizáció terjedésével adatok zöme áll a vállalatok rendelkezésére nap, mint nap. Ezen felül ott vannak a különböző információk, projektek és helyzetek is, melyek elemzésében és kezelésében kell helyt állni. Az érzelmekkel szemben itt most a racionalitás kerül előtérbe. Meg kell vizsgálni az előnyöket és hátrányokat, mérlegelni a döntések lehetséges következményeit, és kiválasztani a legoptimálisabb megoldásokat. Ezt pedig csak elemző, kritikus látásmóddal lehet.

Látható, hogy bár némely készség már-már triviálisnak tűnik, ennek ellenére tényleg szükség van rájuk. Egyre több cég ismeri fel azt a tényt, hogy a lágy készségeknek kétségtelenül szerepük van a vállalat hatékony működésében. A munkavállaló szakmai tudása mellett csak ezek birtokában tudja produktívan végezni a munkáját. Ami azért egy sarkalatos pont, mert a digitális transzformáció hatására a munkahelyek átalakulnak. Már nem a heti 40 órán lesz a hangsúly, hanem sokkal inkább az eredményeken! Azt pedig a technológiai eszközökkel egyetemben hagyományosan vagy távmunkában is ugyanúgy hozni kell. Így tud a szervezet a soft skillekkel karöltve versenyképes maradni a digitalizáció korában!

Szerző: Pataki-Magyar Gabriella

ODT SYSTEM - DIGITAL TRANSFORMATION IN THE FIELD OF HR COVER

Digitális átalakulás a HR területén - Díjmentes útmutató

A nagyvállalatoknál jelentős mértékű fejlődést eredményez a HR digitalizációja. Útmutatónkban segítünk megválaszolni a HR digitális átalakulásának főbb kérdéseit.

Az útmutatóban:
🔵 Digitális forradalom mutatói
🔵 Digitizáció, digitlaizáció, digitális transzformáció
🔵 Hogyan zajlik az átalakulás a vállalatoknál?
🔵 Technológiai evolúció a HR-ben
🔵 HR digitalizációs tájkép
🔵 Kihívások a digitális úton
🔵 Bevált módszer a HR digitális átalakítására

OLM Rendszer blog hírlevél feliratkozás
Töltse ki az alábbi űrlapot, hogy a legérdekesebb HR digitalizációs szakmai tartalmainkat el tudjuk küldeni Önnek.
Adatkezelési tájékoztató (GDPR)*

Kövess minket közösségi oldalainkon is!