Oldal kiválasztása

Egy alkalmazott az első évében még nagymértékben motivált a munkájában, de a második évben ez rendszerint alábbhagy. Csökken a lendülete, kevésbé ösztönzött és hanyatlik az elköteleződése a cég iránt. A gamifikáció vagyis a játékosítás egy hatékony stratégiai eszköz arra, hogy a munkavállalónak újra kialakuljon, és folyamatosan fenntartható legyen a lojalitása.

A játékos elemek ugyanazokra az emberi pszichológiai tényezőkre hatnak, amelyek más játékok során is ösztönzik és viszik előre a játékost a jobb eredmény eléréséért. Ahhoz, hogy a tanulásmenedzsment rendszerbe (LMS=Learning Management System) integrált játékosítás eredményes legyen, meg kell határozni az elérni kívánt célokat. A struktúrának jól megtervezettnek és szórakoztatónak kell lennie, a dolgozókat pedig ismertetni kell a gyakorlati használhatóságáról.

Korábbi cikkünkben már leírtuk, hogy milyen játékos formákban lehet pozitívan hatni az alkalmazotti elköteleződésre, most pedig azt is elmondjuk, hogy ennek milyen előnyei vannak.

A gamifikáció előnyei

w

Azonnali visszacsatolás és elismerés

A gamifikációs alkalmazások állandóan mérik az alkalmazottak teljesítményét, ezért mindig a jelen eredményeiknek megfelelően kaphatnak visszajelzést. Ahelyett, hogy meg kellene várni az éves kiértékelést, a mindig friss visszajelzés alapján tudni fogják, hogy folyamatosan miben kell fejlődniük. Saját maguk is láthatják, hogy céljaikhoz képest hogyan teljesítenek vagy összehasonlíthatják magukat a munkatársaikkal. Ez előhozza a bennük élő versenyszellemet, ami fokozottabb teljesítményre sarkall. Az elért eredményekért az elismerést, jutalmat azonnal megkapja a munkavállaló. Minden ilyen dicséret motiváltabbá teszi a dolgozót és hajtani fog a következő sikerélményért.

Hatékony tanulás, képzés és készségfejlesztés

A játék egy nagyon hatásos tanulási eszköz. A képzési rendszerbe integrált játékosítás szórakoztató és könnyen elsajátítható módon teszi lehetővé a dolgozók tudásának növelését. Mindannyian a saját ütemükben, helyhez kötöttség nélkül hozzáférhetnek a képzési modulokhoz, bármilyen eszközről, a nap bármely szakaszában. Szinte észrevétlenül nő a termelékenységük és a magabiztosságuk, fejlődnek és új készségeket tanulnak meg. A felhasználóbarát kialakítás pedig csak még jobban fokozza a munkavállalók pozitív tapasztalatát és élménydússá teszi a tanulást. Ez hozzásegíti őket ahhoz, hogy különböző feladatokat, kihívásokat is egyszerűen oldjanak meg. Ami korábban nehéznek bizonyult, ezután már gyerekjáték lesz.

z

Nagyfokú motiváció és elköteleződés

Minél jobb eredményeket tudnak produkálni, minél több elismerésben részesülnek az alkalmazottak, annál jobban elkötelezettek lesznek a cég felé. A játékos teljesítményösztönzés motiválttá teszi őket arra, hogy elérjék a kitűzött célokat. Kialakul egy egészséges verseny önmagukkal és a többiekkel szemben is és igyekeznek, hogy a rendszerben kialakult ranglistán egyre feljebb kerüljenek. A gamifikáció érdekesebbé teszi a munkát és ez arra biztatja az alkalmazottakat, hogy csak csinálják tovább!

Csapatmunka és a kapcsolatok erősítése

Bizonyos célok eléréséhez csapatmunkára van szükség. Ilyenkor az alkalmazottak kis létszámú csapatokban teljesítik a feladatokat. A játékos elemek izgalmasabbá teszik a kihívásokat számukra, megtanulnak együtt dolgozni és erősödik bennük a csapatszellem. A közösséghez való tartozás pedig szintén növeli a munkahely iránti elköteleződést.

A dolgozók egymás munkáját, sikerét elismerésben részesíthetik. Az online platformon mindenki láthatja, ha valaki jól teljesített, ezért pedig virtuális tapsot, gratulációt küldhetnek neki.

ODT SYSTEM - DIGITAL TRANSFORMATION IN THE FIELD OF HR COVER

Digitális átalakulás a HR területén - Díjmentes útmutató

A nagyvállalatoknál jelentős mértékű fejlődést eredményez a HR digitalizációja. Útmutatónkban segítünk megválaszolni a HR digitális átalakulásának főbb kérdéseit.

Az útmutatóban:
🔵 Digitális forradalom mutatói
🔵 Digitizáció, digitlaizáció, digitális transzformáció
🔵 Hogyan zajlik az átalakulás a vállalatoknál?
🔵 Technológiai evolúció a HR-ben
🔵 HR digitalizációs tájkép
🔵 Kihívások a digitális úton
🔵 Bevált módszer a HR digitális átalakítására

OLM Rendszer blog hírlevél feliratkozás
Töltse ki az alábbi űrlapot, hogy a legérdekesebb HR digitalizációs szakmai tartalmainkat el tudjuk küldeni Önnek.
Adatkezelési tájékoztató (GDPR)*

Kövess minket közösségi oldalainkon is!